Élete
Trier városában, a Rajna vidéken (akkor a Porosz Királyság egy tartománya) született 1818-ban egy zsidó családba. Apja, Hirschel ha Levi, rabbik és kereskedők leszármazottja volt, 1824-ben családjával együtt kitért a protestantizmusba, Heinrich Marx-ként keresztelkedett meg, hogy igazságügyi tanácsosi hivatását gyakorolhassa. Anyja Henrietta Pressburg Hirshel holland zsidó nő volt, az ő felmenői közül is számos rabbi került ki. Karl Marxot lutheránusra keresztelték meg 1824-ben.
A Trier-i Gymnasium elvégzése után egyetemi tanulmányait először a Bonni egyetemen folytatta, jogot tanult, majd Berlinben történelmet és filozófiát hallgatott. 1841-ben végzett, doktori disszertációját ógörög nyelven, Démokritosz és Epikürosz természetfilozófiájának különbözőségéről írta (Differenz der demokritischen und epikureischen Naturphilosophie).
Berlinben az ifjú hegeliánusokhoz csatlakozott, azon belül is Bruno Bauer köréhez, akik Georg Hegel filozófiájából kíséreltek meg ateista és forradalmi következtetéseket levonni.
A baloldali hegeliánus Ludwig Feuerbach, az erlangeni egyetem magántanára az 1830-as évektől kezdett a teológia kritikájával foglalkozni, és egyre inkább a materializmus felé fordult. Ezek a nézetek a porosz állam számára nemkívánatosak voltak, így megfosztották katedrájától. Ugyanígy megtiltották Bruno Bauernek is bibliakritikai munkái miatt, hogy Bonnban oktasson. E tényekkel szembesülve, diplomája megszerzése után Marx lemondott az egyetemi karrierrel kapcsolatos terveiről.
[szerkesztés] A Rheinische Zeitung
1842 elején néhány radikális rajna vidéki polgár baloldali hegeliánusokkal együtt Kölnben ellenzéki lapot alapított, a Rheinische Zeitungot. Meghívták Marxot és Bruno Bauert az újsághoz, Marx nemsokára a lap főszerkesztője lett, Kölnbe költözött. Marx vezetése alatt erősödött az újság forradalmi demokrata irányvonala, emiatt a hatóságok cenzúrára kötelezték, 1843-ban betiltották. Szabadúszóként folytatta az újságírást, de a hatóságokkal való folyamatos konfliktusai miatt Németország elhagyására kényszerült. Újságírói munkássága során kezdte érezni annak szükségességét, hogy a gazdaság kérdéseinek tanulmányozásában jobban elmélyüljön.
1843-ban elvette gyerekkori barátnőjét, szerelmét, Jenny von Westphalent, akivel még tanulóévei alatt jegyezték el egymást. Jenny családja a porosz arisztokráciához tartozott, anyai ágon skót főnemesek leszármazottai voltak. Idősebb féltestvére később, 1850-től 1858-ig, az ország legreakciósabb korszakában Poroszország belügyminisztere lett.
[szerkesztés] A Deutsch-französische Jahrbücher
1843 őszén Párizsban telepedett le, ahol Arnold Ruge-val (1802–1880) együtt Deutsch-französische Jahrbücher címmel radikális kiadványt szerkesztett. Ennek egyetlen száma készült csak el az illegális németországi terjesztés nehézségei, illetve a Marx és Ruge közötti nézeteltérések miatt. Cikkeiben a hegeli jogbölcselet kritikája során arra az eredményre jutott, hogy „...a jogi viszonyok és az államformák nem érthetők meg sem önmagukból, sem az emberi szellem úgynevezett általános fejlődéséből, hanem ellenkezőleg, azokban az anyagi életviszonyokban gyökereznek, amelyeknek összességét Hegel... »polgári társadalom« néven foglalja össze, a polgári társadalom anatómiáját pedig a a politikai gazdaságtanban kell keresni”[1]. Marx itt már forradalmárként jelenik meg, aki úgy véli, hogy „a kritika fegyvere nem helyettesítheti a fegyverek kritikáját”, vagyis a proletariátus tömegeinek kell megváltoztatni a dolgok rendjét, nem néhány megvilágosodott entelektüelnek.
Ugyanebben az időben fogalmazta meg Ludwig Feuerbach A jövő filozófiájának alaptételeit (Grundsätze der Philosophie des Zukunft). Ez a mű revelációként hatott a kor fiatal értelmiségére.
[szerkesztés] Találkozás Engelsszel
1844 szeptemberében Marx találkozott Friedrich Engelsszel, aki átutazóban volt Párizsban. Ez egy életen át tartó barátság kezdete volt. Nemsokára már együtt dolgoztak első közös könyvükön, A szent családon, amelyben Bruno Bauer filozófiáját bírálták. Következett A német ideológia, mely elsősorban Max Stirner kritikájával foglalkozott. Ez a mű a történelemnek egy olyan materialista látásmódját mutatta fel, ami merészebb volt Feuerbach materializmusánál is. Bruno Bauer és Max Stirner bírálatával Marx és Engels egyben szakított nemcsak az utópikus szocializmussal, a baloldali hegelianizmussal, de magával a hegeli idealizmussal is. A könyvnek nem találtak kiadót, közel egy évszázaddal megírása után adták csak ki. A kéziratban található egy rövid szöveg, melyet Feuerbach-tézisek néven szoktak emlegetni, az utolsó tézis szerint „A filozófusok a világot csak különbözőképpen értelmezték; de a feladat az, hogy megváltoztassuk”.
|
|
Proudhon úrnak az a balszerencséje, hogy sajátságos módon félreismerik Európában. Franciaországban szabad rossz közgazdásznak lennie, mert ott kitűnő német filozófusnak tartják. Németországban viszont szabad rossz filozófusnak lennie, mert ott a legkiválóbb francia közgazdászok egyikének tekintik. Mint német és egyszersmind közgazdász indíttatva érzem magam, hogy ez ellen a kettős tévedés ellen tiltakozzam. |
|
|
Marx: A filozófia nyomorúsága, előszó, 1847. |
Az 1840-es évek közepén Marx és Engels aktív részt vállalt a párizsi forradalmi csoportok életében. Ezek közül sokra nagy hatással voltak a kispolgári anarchista Pierre-Joseph Proudhon eszméi, melyeket elsősorban A nyomor filozófiája című művében fejtett ki. Marx A filozófia nyomorúsága címmel írt választ, melyben súlyos kritikával illette Proudhont.
A porosz kormány kitartó követelésére végül 1845-ben Marxot kiutasították Franciaországból mint veszélyes forradalmárt, Brüsszelben telepedett le. 1847 tavaszán Marx és Engels egy titkos szervezet, a Kommunisták Szövetsége tagjai lettek, az ő felkérésükre szerkesztették meg 1848 februárjában a szövetség manifesztumát, ami később Kommunista kiáltvány címen futott be világkarriert. Itt fogalmazódott meg először az, hogy „minden eddigi társadalom története osztályharcok története”; hogy az osztályharc végül majd a nincstelenek osztálya, a proletariátus hatalmához, majd az osztálynélküli, hatalomnélküli társadalomhoz vezet.
[szerkesztés] Az 1848-as forradalmak
Az 1848-as februári franciaországi forradalom kitörésekor Marx visszatért Párizsba. Amint a forradalom átterjedt Németországba, Kölnbe utazott, ahol a Neue Rheinische Zeitung főszerkesztője lett. Nagy rokonszenvvel követte a magyar eseményeket is, Kossuth Lajos 1848-as tevékenységét Dantonhoz és Carnot-hoz hasonlította[2].
Az ellenforradalom győzelme után Marxot sajtó útján elkövetett bűncselekmények és a kormány elleni fegyveres ellenállásra való felhívás vádjával bíróság elé állították. Felmentették, de porosz állampolgársága dacára kiutasították. Visszatért Párizsba, majd miután onnan is kiutasították, Londonba ment, és élete végéig ott élt.
|
|
A szerencsétlen kézirat kész, de nem tudom elküldeni, mert egy fillérem sincs portóra és biztosításra. (...) Ha tudsz 2 fontot küldeni, nagyon jól jönne... Jövő héten... majd meglátom, sikerül-e valamiféle pénzügyi cselt végrehajtanom. Nem hiszem, hogy valaha is írtak „A pénz”-ről ilyen pénzhiánnyal küzdve. A legtöbb e tárgyról író szerző meghitt békességben élt kutatásai tárgyával. |
|
|
Marx: Levél Engelshez, 1859. |
Marxék élete a száműzetésben kezdetben rendkívül nehéz volt, barátja, Engels anyagi támogatása ellenére nyomorogtak, egyik fia, Edgar tuberkulózisban meghalt. Az 1850-es éveket nagyrészt azzal töltötte, hogy „megélhetési” cikkek százait írta olyan újságokba, mint a New York Daily Tribune, szabad idejében pedig a British Museum könyvtárának gazdag közgazdaságtani anyagát tanulmányozta. Ebben az időben halmozódott fel az a hatalmas jegyzetanyag, melyet csak 1941-ben adtak ki Grundrisse címmel (A politikai gazdaságtan bírálatának alapvonalai, MEM 1972. 46. kötet).
Az 1857-es gazdasági válság előjeleit érezve Marx újabb forradalmi fellendülésben reménykedett, ezért óriási erőfeszítéssel vetette magát közgazdasági munkájába. 1859-ben Berlinben jelent meg A politikai gazdaságtan bírálatához című műve, amely Marx értékelméletének első összefüggő tárgyalását és pénzelméletét tartalmazta. Ez a könyv A tőke előmunkálatának tekinthető, annak alapkérdéseit tárgyalja.
1864-ben megalakult a Nemzetközi Munkásszövetség, vagyis az I. Internacionálé. Marx fontos szerepet vállalt benne, ő volt Alapító Üzenetének, szervezeti szabályzatának, több kiáltványának szerzője. Nagy erőfeszítéseket tett a sokféle, egymásnak ellentmondó alapokon álló, magukat egyaránt szocialistának valló irányzatok egyesítésére (Mazzini Olaszországban, Proudhon Franciaországban, Bakunyin Svájcban, brit szindikalizmus, német Lassalle-iánusok, stb.).
A Párizsi Kommün 1871-es bukása után A polgárháború Franciaországban című munkájában elemezte annak tanulságait. Marx neve ekkor vált először széles körben ismertté, beleértve a munkásmozgalmat is. Ekkor mélyült el az Internacionálén belül az ellentét a Bakunyin vezette anarchisták és a marxisták között. A nézetkülönbség nem a szocializmusról alkotott víziójukban, hanem a hozzá vezető út kijelölésében volt. Az anarchisták kizárólag a tömegek közvetlen akciója, szociális forradalom révén gondoltak eljutni az osztálynélküli társadalomba, a proletárdiktatúra Marxék által elkerülhetetlennek tartott közbenső fázisa nélkül.
Az 1872-es Hágai kongresszuson végül a Bakunyinistákat kizárták, az Internacionálé székhelyét New Yorkba helyezték át, végül a szervezet 1876-ban feloszlatta magát.
1867-ben, 20 évi munka után adta ki A tőke első kötetét. A következő két kötet megírása egyre jobban halasztódott, a mű készülését rosszabbodó egészségi állapota, illetve az Internacionáléban végzett munkája hátráltatta. 1875-ben megírta a Gothai program kritikáját a Németországi Szociáldemokrata Párt programjáról, de a párttal kapcsolatos szervezőmunka nagyobb részét Engelsre hagyta. Minden erejét A tőke megírására fordította, hatalmas mennyiségű anyagot gyűjtött ehhez, megtanult oroszul is. Művét nem tudta befejezni, később Engels rendezte sajtó alá a hátrahagyott jegyzeteket.
1881-ben meghalt felesége, Jenny, 1883. március 14-én pedig Marx is. Londonban, a Highgate-i temetőben nyugszanak egymás mellett.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
